Sz. V. M.

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


Nagy nyereségem volt ebben a 3 hónapban, és nagyon hálás vagyok Krisztinek ezért.

Több nyereségem lett: az első számú célom az volt, hogy tudjak egészségesen táplálkozni, mert éreztem, hogy kb. semmi nem jó, amit fogyasztok nem volt jó a közérzetem. Kiderült a program alatt, hogy a glutént és a tejet/tejszínt se bírom, érzékeny vagyok rá és hálás vagyok, hogy ezek kiderültével is ugyan úgy, végig tudtuk csinálni a programot és igazából a program előtthöz képest, többet is ettem többször, mert már tudtam, hogy mit ehetek.

Másik nyereségem és erre nagyon büszke is vagyok, hogy sikerült lefogynom arra a súlyomra, ami gimis koromba volt. Mikor még elég komolyan sportoltam, akkor voltam 52kg, a program elején 58.8 kg-ról indultam.

Krisztivel való konzultációk során nőtt a megértésem a testemről és sok olyan adatok kaptam, amivel lelkileg is változtattam magamon, nem csak testileg. Ennek köszönhetően a stressz faktoraim nagy részével is szembe mentem és kisimítottam.

A sportot is visszaiktattam az utolsó 2 hétben az életembe, Kriszti bíztatására. A program alatt, mikor kezdtük, egy erős sérüléssel indultunk neki és mentem el manuálterapeutához kezeltetni magam 2 hónapon keresztül és Kriszti nagyon segített ebben is. Türelmesen és úgy haladtunk a programon, hogy ezt is figyelembe vettük. 

Összességében mind lelkileg, mind testileg egy nagyon erős változáson mentem végig a 3 hónap alatt és tényleg egy teljesen új életmódot indított el nálunk a férjemmel. 

Nagyon hálás vagyok ennek a változásnak!

Még egyszer köszönöm Kriszti a türelmed segítséged és tanácsaid!

Köszönettel 

Sz. V. Mónika

 


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Mónika is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket