Sz. T. Katika

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Én egy nagyon sok egészségügyi problémával rendelkező emberke voltam, úgy testileg, mint lelkileg.

Nagy öröm számomra, hogy mindezt múlt időben írhatom, ma már július végén, mivel május1-én belevágtam a Testszerviz életmódváltó programba, egy csodálatos segítővel Babos Katával.

Nekem már az első hét után jelentkeztek a pozitív változások. Természetesen minden alkalommal követtem a segítséget a tanácsokat betartottam, amire főleg az elején nagyon is szükségem volt.

 Azt vettem észre, hogy éjszaka nyugodtabban alszom, és reggel kipihenten ébredtem. A magas vérnyomásom, ami állandóan volt, szinte észrevétlenül elmúlt. A frontokat egyre könnyebben viseltem és viselem, az ízületeim megszűntek fájni, ami állandó volt, szívproblémáim is mára szinte teljesen megszűntek.

Amikor már a program felénél tartottam, elmentem labor vizsgálatra és a pajzsmirigyműködésem javult, és a koleszterinszintem is majdnem tökéletes lett. Májfunkció eredményeim jók lettek, ami eddig nem volt jellemző. Idegesség, fulladás elmúlt.

Életem során, 15 műtéten estem át, elég komolyakon is.4 daganatom volt, ebből 2 rosszindulatú,-ezek utóhatásai is kezdenek elmúlni.

Lelki problémáim, melynek oka a tavaly szeptemberben elhalálozott férjem elvesztése volt, csökkentek nagyon sok segítséget kaptam ehhez is és egyéb gondjaim megoldásához is.

Mindenhez társult, hogy 6 kg-ot tudtam fogyni és a centik is jelentősen csökkentek, mintegy 45 cm-t veszítettem el test szerte.

Köszönöm a sok segítséget, rengeteget tanultam és még fogok is a kulcs könyvekből, és nem hagyom abba az életmódváltást.

Mára jól érzem magam sok erővel rendelkezem és a lelkem is gyógyultabb. Rendszeresen járok biciklizni és sokat tudok már a kertemben is dolgozgatni.

Saját tapasztalatom alapján mindenkit szeretnék biztatni arra, hogy legyen bátorsága belefogni a Testszerviz programba! Ez nem egyszerű fogyókúra, hanem ahogy hirdetik és tapasztaljuk is teljes életmódváltás!

 Nekem az elejétől a végéig csak pozitív tapasztalataim voltak! Megtanultam a sok segítséggel, hogyan működik a testem a szervezetem, mire és milyen tápanyagra van szükségem, hogy egészséges életvidám és elégedett legyek! Mindez éhezés nélkül!

 Ezt még egy fogyókúrával sem értem el!

A legfontosabb bízzunk magunkba is és legyen akaratunk! Én úgy érzem teljesen más ember lettem! Köszönöm Katának, aki rengeteget segített!

 Köszönöm Neked Testszerviz!

Tiszaroff

2020. július 26.


Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Katika is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket