Réka :)

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

"Az én történetem is hasonlóan kezdődött, mint sok más fogyni vágyó emberé. Szinte gyerekkorom óta problémám volt a súlyommal. Már tizenévesen mindig azon törtem a fejem, hogy vajon hogyan tudnék lefogyni, és hogyan nézhetnék ki, úgy, mint az újságban szereplő bombasztikus külsővel rendelkező lányok.

Szakközépiskolában sikerült is megszabadulnom pár kilótól, a különféle „villám” diétáknak köszönhetően, de soha nem voltam elégedett az eredménnyel. Felnőtt koromra azt vettem észre, hogy szinte már nem is jár máson az eszem, csak hogy mit ehetek meg, az mennyi kalória, és mennyit fogok hízni tőle. Minden falatnál már bűntudatom volt, még akkor is, ha azt szajkózták, hogy „jaj ezt eheted nyugodtan, ez nem hizlal” vagy „edd meg nyugodtam, majd lefogyod, ha akarod” meg a „Te nem vagy kövér, hova akarsz fogyni?”, stb.

Egyszerűen zavart és ezen gyökeresen változtatni akartam. Úgy akartam élni, hogy ne a fogyókúra körül járjanak a gondolataim non-stop.

2 évvel ezelőtt elkezdtem a facebook-on a Testszervizt követni, majd egyszer a munkahelyemről hazafelé tartva észrevettem az irodájukat. Nagyon megörültem, hogy akár itt személyesen is érdeklődhetek. Aztán nem történt más, mint csak halogattam a dolgot, és nem mentem be. Most már tudom, hogy kár volt, mert még többet nyerhettem volna az elmúlt két év alatt.

Bezzeg az egyik barátnőm nem halogatta, hanem döntött! -25 kilótól szabadult meg, szinte játszi könnyedséggel. Csak pozitív dolgokat tudott nekem mesélni. Újra életvidám, kiegyensúlyozott, és nagyon csinos lett.

Akkoriban magamtól elkezdtem életmódot váltani, és barátnőm sikerén felbuzdulva eldöntöttem, hogy én is végig csinálom a programot. Pontosan azt kaptam, amit ígértek. Energikusabb lettem, az alvásom minősége jobb lett, a stresszt könnyebben tudom kezelni és ez mellett elértem a régóta áhított súlyomat is, amit könnyedén tudok tartani.  Sőt annyira megtetszett, hogy elhatároztam, én is konzultáns leszek és segíteni fogom azokat az embereket, akik meg akarják változtatni az életüket.

Igaz, hogy a Testszerviz 3 hónapos program, de egy egész életre szól!"


Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Réka is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket