R.ZS.

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Három hónappal ezelőtt amikor elkezdtem a programot, nagy reményekkel vágtam bele! Soha nem fogtam még hasonlóba, de nem is volt rá szükségem Eddig. 

A program elkezdése előtt egy évvel, pajzsmirigy alul működést mutatott a labor vizsgálat eredménye, melynek elvégzését az indokolta, hogy a „normálisnak” mondható étkezésem (liszt, cukor, stb. elhagyása nálam már rég megtörtént) mellett mégis gyarapodott a testsúlyom.

Nem tudtam elfogadni, hogy mindig azt hallottam másoktól, hogy ez már-már népbetegségnek számít és el kell fogadni, hogy az ilyen problémákkal küzdőknek nem egyszerű vagy lehetetlen a fogyás terén eredményeket elérni. Nem beszélve arról, hogy ez a hormonális probléma súlyosan kihatott az ízületeket és csontokat illetően, ugyanis szinte elviselhetetlen fájdalmaim voltak, mely a mozgásomban is korlátot szabott. Ekkor találtam rá a Facebookon egy “TESTSZERVIZ” bejegyzésre, mely felkeltette az érdeklődésemet, és kitöltöttem az általa felkínált tesztet. Ezt követően rövid időn belül  hívott fel Mara! Tájékoztatott a program részleteiről- lehetőségeiről, és beszélgetésünk során felmérte az általam elmondottak alapján az állapotomat, majd belevágtunk!

Az első hét végén már látható volt a mérlegen némi negatív változás és számomra ez nagyon biztató volt. Úgy gondoltam nem volt nehéz dolga Marának velem, mert nagyon szófogadóan minden utasítását betartva követtem az instrukcióit. 

Mint már említettem én már rég megreformáltam az étkezésem, de eredményt mégsem hozott, így a javaslatokat, utasításokat nem volt nehéz követnem, de Mara elmondása szerint, apró hangolásokra, finomításokra lesz szükség a program során. Hát bizony így a vége fele beigazolódott, hogy valóban arra volt szükség!

De nem akarom rögtön a végét említeni visszatérnék az elejéhez. Nem sokkal a kezdés után hangsúlyozta Marra, hogy a rendszeres testmozgás mennyire fontos és ettől lesz komplex program, erőt vettem magamon és súlyos ízületi fájdalmaim ellenére meg kezdtem fokozatos esti gyaloglásaimat. Eleinte csak keveset, max. 30 percet, majd később 70-80 perceket is tudtam tempósan gyalogolni, sőt még kocogni is. Ezt azóta is minden nap teszem és kiegészítem jógával, illetve kerékpáros edzésekkel is. Azt tapasztaltam, hogy a fájdalmaim kezdenek alább hagyni, bár teljesen nem múlt el, de mérföldkövekkel jobb a közérzetem. Megfordult a kocka: míg régebben úgy nézett ki e tekintetben egy napom, hogy egész nap éreztem a fájdalmat csak néha volt jó, ma már bátran kijelenthetem, hogy egész nap jó a közérzetem és csak néha fáj a csípőm.

Összegezve a programot úgy érzem visszakaptam az aktivitásom, leadtam közel 10 kg-ot, 43 centimétert, megértettem jó néhány összefüggést a test működését illetően, és megismerhettem egy fantasztikusan lelkes, segítőskész, szimpatikus embert Mara személyében. 

Egyetlen percig sem bántam meg, hogy belevágtam a programba, én biztosan ezek után sem térek le erről az útról! KÖSZÖNÖM MARA-HIÁNYOZNI FOGSZ! ️

Ui: jó MENTOR hiányában, amennyiben mégis úgy érezném, hogy alább hagy a lelkesedésem, netán csorbulnak a megszerzett információim, a biztonság kedvéért beszereztem két könyvet: „KULCS A TESTHEZ” és ”KULCS A HORMONOKHOZ” című könyveket, melyeket bármikor ki nyithatok és feleleveníthetem tudásomat.

R.Zs. (44 éves)


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

R.ZS. is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket