P. Timi

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Testszervizes nyereségeim

Magdival először Nagymegyeren találkoztam egy Ezoterikus Fesztiválon, akkor még nem gondoltam, hogy az egész odautazásom célja és értelme végül a vele való találkozás és a Testszerviz program megismerése lesz. Amiért akkor mentem, hogy kineziológusként dolgozzak a fesztiválon, de ez nem igazán tudott ott működni. Viszont szerencsémre találkoztam ezzel a módszerrel. Akkor ott még ódzkodtam a belevágástól, mert úgy éreztem, a gabona- és tésztafélék megvonását úgysem tudnám jól betartani, hiszen előttünk állt a karácsonyi időszak, amikor is szinte lehetetlennek tűnt az előírások szerint enni.

Magdi következő találkozónkkor aggályaimat egy mondattal eloszlatta: „Nem lenne jó, ha karácsonyra már pár kiló mínuszban lennél?” Így hát belekezdtem a programba, mert a rám rakódott plusz 6 kilón kívül egyéb emésztési problémáim is voltak: egyre gyakoribb puffadás, hasi zsírok felhalmozódása, bőrproblémák, gyulladt pattanások álon, nyakon, háton, az utolsó időszakban gyomorégéssel is küzdöttem, féltem, hogy refluxos leszek. Meglepő volt, hogy ezek a zavaró tünetek mennyire hamar megszűntek a Testszervizes étkezéssel, és az első kiló már az első héten elhagyott. Nagyon megnyugtató érzés volt a turmixszal indítani a napot, mert úgy éreztem, máris bevittem rengeteg fontos vitamint és tápanyagot a szervezetembe. Rászoktam a reggelizésre, amit korábban elképzelni se tudtam. Ráadásul estére már nem is voltam emiatt a reggeli plusz étkezés miatt annyira éhes. Néha hiányzott a kenyér és a tésztafélék, de mivel most tudatosabban kellett szervezni az étkezéseket, könnyen tudtam helyettesíteni, eleve más recepteket kerestem, mint a megszokottak. Odafigyeltem, hogy több salátát, zöldeket és zöldségeket egyek. Sokszor nehéz volt elrugaszkodni a megszokott hagyományos receptjeimtől, de ilyenkor elég volt egy kicsit böngészni a Testszervizes recepttárban. Néha már alig bírtam kivárni, hogy elkészítsem az újfajta fogást. Összességében 61 kg-ról 56-ra fogytam, ez az 5 kg fogyás azt eredményezte, hogy tisztább lett a bőröm, az energiaszintem egyenletesen magas maradt. Laposabb lett a hasam, valahogy átrendeződött az egész testem. Hálás vagyok amiért új iránymutatásokat kaptam, az a jó érzés kísér, hogy most már mindig lesz egy útmutatóm, hogy térjek vissza az egészséges étkezéshez, ez nagyon megnyugtató. Amivel nem számoltam, de pozitív következmény, hogy a hajhullásom is alábbhagyott.

Az ételek összeállításánál egyre változatosabban próbálom beiktatni a zöldségeket. Több halat eszem, próbálok új alapanyagokat is kipróbálni, bevonni az étrendembe. Örülök, hogy végigcsináltam, Magdi nagyon kitartóan és rendíthetetlenül mellettem állt és támogatott szelíd, lágy de megnyerő személyiségével. Nagyon jó érzés újra kellemetlen tünetek nélkül élni. Köszönöm szépen Magdinak! Köszönöm a Testszerviznek!

Budapest, 2019. március 6.

Pál Tímea


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Timi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket