G.Roli

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

2017. 01. 23.

Szeptemberben jött el az a pont amikor azt mondtam, hogy ez így nem mehet tovább, valamin változtatni kell. A legfőbb problémám a rossz alvás volt. Egyszerűen nem tudtam kipihenni magam, volt, hogy Pesttől Veszprémig kétszer kellett megállnom az autópályán pihenni, nehogy bealudjak. Soha nem voltam egy ropi vitéz, már oviban is nagyobb voltam a többieknél, mindig a tornasor elején voltam, és mindig volt rajtam néhány plusz kiló. Viszont amikor a cipőmet már nehéz bekötni, és a második emeletre nem tudok levegőkapkodás nélkül fölmenni, nem tudok rendesen aludni, akkor valamit tenni kellett. A munkahelyemen többen is elkezdték a

Testszerviz programot, és láttam rajtuk, hogy működik a dolog. A neten mindig is gyanakodva néztem az előtte/utána képeket, nem igazán hittem a csodabogyókban, porokban, de itt a szemem előtt történt a változás, így gondoltam, ha náluk működik, nálam is fog. 

Tudtam, hogy az életmód váltás nem megy félgőzzel. Nem lesz elég, ha csak visszaveszek néhány dologból, ezért féltem, hogy mennyire lesz spártai az új életmód. Nos, nem az. 

Korábban nagyon sok péksüteményt ettem, azt hittem meg fogok őrülni egy jó túrós táskáért vagy meleg kenyérért. De nem hiányoznak egyáltalán! Megszoktam az új ízeket, másképp látom a boltok kínálatát, és a saját bőrömön érzem, hogy milyen jótékony hatással vannak az új életmódom szokásai. 

Amit kaptam: 

- Először is, jó alvást! Sokkal jobban alszom, mint eddig, napközben is jobban fog az agyam.

- Jobb a közérzetem,

- Több energiám van. Irodai munkát végzek, így gyakorlatilag hetek teltek el úgy, hogy semmit nem mozogtam. Az életmód váltás után pár héttel azonban kezdtem érezni, hogy több energiám van. Azóta lett egy kiskutyánk is, így minden nap van "ürügy" a mozgásra. 

- másképp érzem az ízeket. Édesebb az alma, ízesebbek a zöldségek, a korábbi "fűízű" ételeknek újból érzem az ízét! És így is jóízűeket tudok enni! 

Jelenleg (3 hónap után) 20 kilóval vagyok könnyebb, mint előtte, és ha a másik 20 kiló nem is 3 hónap alatt megy majd le, akkor is örülök, hogy belefogtam, mert mármost sok olyan dolgot kaptam, ami miatt megérte. Ismerve magamat egyedül nem ment volna, jó volt, hogy Bella folyamatosan mellettem volt, átsegített a holtpontokon, és sokszor az segített megállni, hogy ne "bűnözzek", hogy nem akartam a következő találkozásunkkor beégni. 

Azóta sokan kérdezték, hogy milyen diétát csinálok, mert látják, hogy fogytam, és mindenkinek elmondtam, hogy ez nem diéta, nem kúra, hanem életmódváltás. Ha csinálom, működik, ha nem csinálom, nem működik. De folytatom ezután is!

Roli


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Roli is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket