G. Á.

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

A testszerviz program pozitív változást hozott az életembe. A program előtt is egészséges életmódot folytattam, legalább is próbáltam, a téma nem volt új nekem, viszont volt egy pár dolog a program keretén belül, ami életre szóló változást hozott. Először is, Szabó Klári konzultansomnak köszönhetően az egyik legfontosabb dologgal kezdtünk, a reggelivel. Előtte általában gyümölcsöt reggeliztem, és 10 óra körül már azt éreztem, hogy mindjárt elájulok. Nyáron pedig, a program keretében, elkezdtem zöldeket enni reggelire. Salátát, általában mozzarellával, tojással és lazaccal kiegészítve, mindezt jól megöntözve olívaolajjal és fűszerekkel. Nagyon finom, és szinte megunhatatlan. Azóta az avokadó és a spenót lettek a kedvenceim, és nincs olyan nap, hogy ne ennek belőlük.

A következő nagy változást a búzaliszt teljes elhagyása jelentette, azóta szinte csak köleslisztet-hajdinalisztet fogyasztok, és minden pékáru nagyon finom. Az idegrendszerem megerősödött, és mindennek köszönhetően nyáron egy nagyon stresszes munkahelyi időszakot tudtam végigcsinálni.

A harmadik nagyon fontos változást pedig a korai lefekvés hozta az életemben, amit ha nem is sikerül minden nap betartanom, de igyekszem heti többször korán lefeküdni, és ég és föld a különbség a két állapot között, ahogyan a világot szemlelem akkor, ha kipihentem magam, és akkor,  ha nem.

Mindenképp hálás vagyok Klárinak, akire számíthattam a program során, és biztos vagyok benne, hogy a programot követően is, és örülök, hogy a tesztszerviz lehetővé teszi számomra, hogy tartósan egészségesen éljek, és ezt családi körben is érvényesítsem.

Köszönettel:

G. Á.

* A kép illusztráció.


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

G. Á. is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket