Maszkviselés helyesen

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

Bár a különféle egészségügyi maszkok viselése kifejezetten orvosok és az egészségügyi személyzet számára ajánlott, az átlagembereknek is van haszna az arcmaszkok hordásából a következő megfontolások alapján:

  • Először is segíti a belélegzett hideg levegő felmelegítését, és így az orr nyálkahártyája nem hűl le túlságosan. A hideg nyálkahártya biokémiai szerkezete megváltozik, és ez kedvezhet a kórokozók megtelepedésének, amit így mérsékelni lehet.

  • Másodszor bizonyos mértékben – a maszk fajtájától függően – véd az arcra jutott, esetleg kórokozókat is tartalmazó mások által felköhögött vagy kitüsszentett parányi cseppeket tartalmazó felhő ellen. A felső légúti betegségek kórokozói az ilyen párfalhőben levő apró cseppecskékben terjednek.

  • Ezek ellen a kiköhögött vagy kitüsszentett párafelhők ellen a szövetből készült szájmaszkok is jelentős védelmet nyújthatnak.

  • Ha az ember köhög, tüsszög, akkor a szájmaszk viselése csökkenti a fertőzés átadásának a kockázatát, függetlenül attól, hogy az ember betegnek érzi-e magát vagy sem, kimutatták-e nála a kórokozót vegy sem. Nagyon sok olyan ember van, aki nem a koronavírus miatt köhög, tüsszög, hanem náthás vagy influenzás. Ezekben az esetekben is célszerű az ilyen fertőzések átadását megelőzni.

  • Az is előfordulhat, hogy mi magunk is hordozzuk a kórokozót, és azt át is adhatjuk másnak, mert a szervezetünk nem reagál rá úgy a fertőzésre, hogy az különösebb panaszokat okozna. Az arcmaszk viselése így védi a körülöttünk levőket.

  • A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a hatósági intézkedések betartása mellett az arcmaszkok viselése is hozzájárulhat a járvány terjedésének a lelassításához, illetve megállításához.

Az arcmaszkok helyes viselési módja a következő:

1.) A maszk felhelyezése előtt mossunk alaposan kezet szappannal vagy fertőtlenítőszerrel.

2.) A maszk fedje be az orrunkat és a szánkat is.

3.) Amíg viseljük az arcmaszkot, addig ne érjünk hozzá, ne piszkáljuk.

4.) Ha mégis hozzányúltunk, akkor mossunk alaposan kezet.

5.) Ha a maszk átnedvesedik a kilélegzett pára miatt, azonnal cserélni kell.

6.) Hazaérkezés vagy munkahelyre érkezés után először vegyük le az utcai ruhánkat.

7.) Alaposan mossunk kezet.

8.) Amikor levesszük a maszkot, akkor a maszkot tegyük egy zárható műanyag zacskóba, és ha csak egyszerhasználatos, akkor ne használjuk újra!

9.) Alaposan mossunk kezet.

10.) Ha a maszkunk mosható, akkor gondoskodjunk a lehető leggyorsabban annak kimosásáról, legalább 1 órán át legalább 60 fokos vízben, vagy fertőtlenítő szerrel kezelni legalább 10 percen át, és utána kimosni 60-90 fokon.

11.) Ha erre nincs lehetőség, akkor a fertőtlenítésig és kimosásig tároljuk a levetett maszkunkat egy jól záródó zacskóban.

12.) Ha a munkahelyről hazaindulunk és maszkot hordunk, akkor célszerű egy új maszkot felvenni, amit jól zárható zacskóban magunkkal hoztunk. Tehát ha ilyen arcmaszkot veszünk, akkor legalább 4 darabot szerezzünk be belőle, és minden nap fertőtlenítsük a használtakat, valamint mossuk is ki őket.

A blogbejegyzés forrása a Magyar Orvosi Kamara oldalán olvasható: https://mok.hu/koronavirus/allasfoglalasok/tegyunk-valamit-a-szank-es-az-orrunk-ele

Többször használatos 100% pamut Magyarországon készült kellemes viseletű és esztétikus maszkok itt!

VÁLASZD KI A KEDVENCED ITT!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket