Koccintó szép esték?

A vörösbor mítosza

A bor az emberiség történetének egyik legősibb itala. Már az ókori görögök is... Nem. Már jóval előttük elkezdődött a bor diadalútja.

Még mindig számos mítosz kering a bor, különösen a vörös bor pozitív egészségügyi hatásáról...

A borok – elsősorban a vörösborok – antioxidánsokban gazdagok, ezek pedig gyulladáscsökkentő, zsírszabályozó hatással rendelkeznek. Például a rezveratrol olyan természetes antioxidáns, ami a szőlőhéjban található, és számos pozitív tulajdonsága van: csökkenti a stresszt, sőt, egyesek szerint a rák és a szívbetegségek kockázatát is.

Ez mind nagyon jól hangzik. Túl jól. És az ember hajlamos csak a neki kedvező oldal érveit látni, vele egyetérteni.

Mert, a bor, ahogy a sör és a röviditalok is, alkoholt tartalmaznak. És az alkohol – akármilyen töménységben – valójában méreg a szervezetnek.

Egy kis túlzással rámutatva ennek a gondolkodásmódnak a fonákságára: attól még egy ciánt tartalmazó mérgező ital halált okoz, akkor is, ha van a cián mellett 1000 mg C-vitamin is. 

Amiről nem veszünk tudomást

Az alkohol gyorsan felszívódik, amint lenyeljük az italt, már a gyomorból. A vérkeringésbe kerülve a májunk rögtön elkezdi lebontani, semlegesíteni, mert amíg alkohol van a vérben, és eljuthat minden sejtünkhöz, annak működését károsítja. Még akkor is, ha ez a romboló hatás „nem látszik”.

Ez a lebontó, semlegesítő hatás a májunk, a légzésünk és a vesénk jó munkájának köszönhető. Az alkoholt azonnal semlegesíteni kell, azonnal ki kell választani, ki kell lélegezni, ki kell izzadni, szóval bármit meg kell tenni vele, hogy minél gyorsabban kikerüljön a szervezetünkből! 

Az alkohol hatása a bőrünkre

Mit tesz az alkohol a bőrünkkel?

Egy nappal az alkoholfogyasztás után az alábbiak tapasztalhatóak:

  • Az alkohol miatt a test több vizet veszít, ez pedig vízhiányos bőrt, beesett szemeket és a bőr ruganyosságának a csökkenését okozza.
  • Az alkohol elősegíti a hisztamin felszabadulását, ami az arcbőrben futó erek kitágulását okozza. Ez gyakran pirosságot vagy akár gyulladásokat okozhat.
  • Az alkoholfogyasztás zavarja az alvást, ami a szem alatti sötétebb karikákhoz, fakó bőrhöz és arcszínhez vezet.
  • Az alkohol fokozza az ödémásodást.
  • Az alkohol gyengíti az immunrendszert, ezért növeli a bőrfertőzések kockázatát.
  • Az alkohol hosszú távon súlyos májbetegségeket okoz, aminek a bőrön is látható elváltozások jelentkeznek, mint például a sárgás elszíneződés, a bevérzések, illetve ekcéma alakulhat ki.
  • Az alkohol növeli a szabadgyökök mennyiségét a bőrben is, ami ráncokhoz, fakó bőrhöz és sötét foltok megjelenéséhez vezet, valamint a bőr petyhüdtebbé válik.

Mindezek azt is jelentik, hogy nem csak vizet, hanem kollagént is veszít a szervezetünk, ami nagyon fontos az ízületeink egészségéhez is, nem csupán a bőrünk fiatalosságát köszönhetjük neki. 

Azonnali segítség a folyékony kollagén!

A bármilyen okból bekövetkező kollagénhiány nem csupán az ízületeink fájdalmas „berozsdásodását” okozhatja, hanem hajunk, bőrünk, körmeink egyre gyorsuló öregedését is, kezdve a ráncosodástól, a körmeink töredezettségéig.

A kollagénhiány izmaink, belső szerveink állapotára is kedvezőtlenül hat. Mivel a kollagén segíti az izmok regenerációját, aminek köszönhetően könnyebben tudunk izmot építeni, hiszen ez a különleges fehérje támogatja az izomsejtek képzését, azaz a tömegnövelést.

További pozitív hatása, hogy a kollagén a sérülésekből történő felépülést is gyorsítja.

A kollagénben gazdag izmok rugalmasak és erősek lesznek. A kollagénhiány következménye lehet izmaink elvesztése, ami egyrészt az izomerő, másrészt az izomtömeg csökkenését is okozza.

A kollagénhiány ront az emésztőrendszerünk, a beleink egészségén is.

A megfelelő kollagénbevitellel javíthatjuk és megőrizhetjük a bélrendszerünk egészségét, azaz javul az emésztésünk, csökkenhetnek az emésztési panaszaink is.

Mivel a kollagénnek gyulladáscsökkentő hatása is van, képes enyhíteni az irritábilis bél (IBS) és az áteresztő bél okozta tüneteken is.

A kollagén segíti az egészséges bélfal fenntartását, aminek köszönhetően javul a felszívódás, és a kórokozók is nehezebben jutnak be a szervezetünk belsejébe.

A Svéd folyékony kollagéntermékek pótolják a már kialakult kollagénhiányt, illetve segítenek a szervezetnek a saját kollagéntermelés fenntartásában is a C-vitamin tartalommal.

Így elsőre a haj, bőr, köröm terméket ajánljuk a cikkolvasó figyelmébe!

A Vitalissimo webáruház folyékony termékkínálatának az újdonsága a „Joint Support MAX” termék, mely minden olyan tápanyagot biztosít, ami kell az ízületek regenerálódásához.

Kattints ide, és ismerd meg a Swedish Nutra hatékony „Joint Support” MAX ízületvédő készítményt!

Mit kell tudni a hal- és marhakollagénről?

Őseink táplálkozása teljesen másféle fehérjebevitelt biztosított, mint a mai szokásos étrend, mert a levadászott vagy tápláléknak tenyésztett állat minden részét hasznosították az ételkészítés során. Gondoljunk itt a hagyományos ételekként ismert disznósajtra, különféle hurkákra és más, főként belsőségekből készült ételre (pacal, szalontüdő, veséből és májból, agyvelőből készült ételek).

Ha valakinek a fehérjebevitele főleg színhúsokból áll, és nem fogyaszt elég kollagén-fehérjét, akkor a szervezetének működése kedvezhet a gyulladásoknak, és ez növelheti a civilizációs betegségek (szív- és érrendszeri betegségek, daganatos betegségek) kockázatát. Erre a problémára nem a húsfogyasztás korlátozása, hanem a kollagének bevitelének a megnövelése a helyes válasz.

A jobb emészthetőség, gyorsabb és könnyebb felszívódás érdekében a kollagéntermékekben nem az ételekben is elérhető óriás fehérjeláncokként van a kollagén, hanem már úgynevezett peptidekben, amik „félig kicsomagolt” kollagént tartalmaznak. Ezért jó, ha a rendszeres húsleves vagy kocsonya fogyasztók is bevisznek peptid formájú kollagént is!

A kollagénpeptidek közel 100%-a felszívódik és bejut vérkeringésbe, így kifejti valamennyi hatását mindenhol, és sokkal kevesebb is elég belőle, mint amennyi az ételekből elérhető lenne.

A svéd folyékony kollagéntermékekben kétféle forrásból származó kollagénhez juthatunk hozzá. A legelterjedtebb kollagénforrás a marhakollagén. Ilyen kollagén van Haj, bőr és  köröm készítményben is, valamint a „Joint MAX” ízületvédő termékben.

A Vitalissimo egészségáruház kínálatában elérhető az autoimmunbetegségek vagy pajzsmirigy problémák esetén is biztonsággal javasolható halkollagén termék is, ami szintén tartalmaz olyan kollagént, ami jó az ízületeknek, hajnak és bőrnek is.

Tehát a folyékony kollagéntermék kínálatunkból bármilyen igényt ki tudunk elégíteni!

Kattints ide, a svéd, folyékony halkollagénért!

Kattints ide, a nagydózisú marhakollagénért!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket